GY.I.K

Általános kérdések

Minél korábban, annál jobb. Akár gyanúsítottként, akár sértettként, akár polgári jogi ügyben – az időben igénybe vett jogi képviselet alapvetően meghatározza az ügy kimenetelét. Ne várja meg, hogy az eljárás előrehaladott szakaszba jusson!

Az első konzultáció során tisztázzuk az ügy körülményeit, meghatározzuk a lehetséges jogi megoldásokat, és tájékoztatást adunk a várható költségekről. A díjazásról előzetesen telefonon vagy e-mailben érdeklődhet.

Az első konzultáció után – ha úgy dönt – megbízási szerződést kötünk, azonnal elkezdünk dolgozni ügyén. Folyamatosan tájékoztatjuk az ügy állásáról, és minden lépésről előzetesen egyeztetünk Önnel.

Büntetőjogi kérdések

NE tegyen nyilatkozatot védő nélkül!!! Azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot! Jelen leszünk a kihallgatásokon, biztosítjuk, hogy jogai ne sérüljenek, és olyan védelmi stratégiát alakítunk ki, amely az Ön érdekeit szolgálja.

Sértettként polgári jogi igényt érvényesíthet a büntetőeljárásban, részt vehet a tárgyaláson, indítványt terjeszthet elő, kérdéseket tehet fel. Irodánk teljes körű jogi támogatást nyújt sértetteknek jogaik érvényesítésében és kártérítési igényeik megtérítésében.

Polgári jogi kérdések

Ha békés úton nem sikerül rendezni a jogvitát, és jogos igénye van, amelyet érvényesíteni szeretne. Előtte azonban mindig megvizsgáljuk, hogy van-e peren kívüli megoldás (pl. egyezség, mediáció), amely gyorsabb és költséghatékonyabb lehet.

Az ügy összetettségétől függ. Egyszerű ügyek 6-12 hónap alatt lezárulhatnak, összetettebb ügyek 1-2 évet is igénybe vehetnek. Az első konzultáción reális időkeretet tudunk adni az Ön ügyére vonatkozóan.

Idegenrendészeti/menekült ügyek kérdések

Foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, letelepedési engedély, családegyesítés, menekült státusz, oltalmazotti státusz, humanitárius tartózkodási engedély. Minden engedélytípusnak eltérő feltételei vannak – irodánk segít kiválasztani a megfelelőt.

Azonnal vegye fel velünk a kapcsolatot! A kiutasítás ellen fellebbezni lehet, és bizonyos esetekben annak végrehajtását fel lehet függeszteni, vagy meg lehet szüntetni. Minden kiutasítási határozatot egyedileg vizsgálunk, és megtesszük a szükséges jogi lépéseket.

Családjogi kérdések

Közös megegyezéses válás esetén 3-6 hónap. Vitás válás esetén 6-18 hónap, attól függően, hogy mennyire összetett a gyermekelhelyezés, vagy a vagyonmegosztás kérdéskörei.